Két nap alatt két Ovi-Foci pályaavatás a Hajdúságban!

Egy nappal a hajdúböszörményi pályaátadó után Hajdúdorogon is Ovi-Foci pályát avattak: ezúttal a Hajdúdorogi Egyesített Napközi Otthonos Óvodák udvarán. A jeles eseményen Buzánszky Jenő, alapítón kívül részt vett Csige Tamás, Hajdúdorog város polgármestere, dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke, valamint Kathiné Juhász Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja is.

Csige Tamás, a település polgármestere beszédében elmondta: nagyon örül, hogy a város a “várólistáról” az utolsó pillanatban előreléphetett és megvalósulhatott a pályázatuk. Mint mondta, nagyon várta az átadó ünnepséget, hiszen a hajdúdorogi krónikát átnézve kiderült: az aranycsapat egyetlen tagja sem járt még a városban, úgyhogy Jenő bácsi megtisztelő látogatásával egyúttal egy régi “adósságot “ is törleszt a pályát kivitelező Ovi-Foci Alapítvány, hogy elhozta az élő legendát, a Nemzet Sportolóját.

Kathiné Juhász Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja elsőként örömét fejezte ki, hogy részt vehet az átadó ünnepségen. Kiemelte: minden újonnan megvalósuló beruházással nemcsak a város, hanem a város polgárai es nem utolsósorban a vállalkozók is gazdagodnak, ami helyi szinten is kifejezetten fontos.


Örömét fejezte ki, hogy az Ovi-Foci programban beszállítóként a megyéből több vállalkozó is részt vett. Mint mondta, fontos a magyar ipar támogatása és a helyi vállalkozók előnyben részesítse.



Dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke is örült, hogy Hajdúdorog is biztosítani tudta a szükséges önrészt a pályához, így tudott csatlakozni a programba. Mint mondta, a megyéből (el)származóként boldogsággal töltötte el, hogy a megyében terjed a program és így Hajdúdorogra is eljutott. Mint emlékezetes, előző nap éppen Hajdúböszörményben avattak Ovi-Foci pályát.

Buzánszky Jenő, az Ovi-Foci alapítója megköszönte a meghívást és megköszönte a gyerekeknek a szép verseket, amelyeket kifejezetten erre az alkalomra készülve gyakoroltak be. Hozzátette, hogy reméli, hogy a pályában sok örömüket lelik majd a gyerekek.